Az axiómák kategória első 3 részét olvashatjátok itt. Kicsitt cenzúráztam, mert az első tele volt káromkodással, meg kiszedtem belőle a felesleges dolgokat, ám tartalmi szinten ugyanaz maradt.

Axiómák I.

2007. December 13

Tudnám minek… néha néha ide is feljövök, belökök valami dalszöveget, csak azért, mert adott nap meghallgattam 666-szor, aztán meg év végén kedvet kapok és elkezdek írni ilyen meg olyan dolgokról, amik adott pillanatban idegesítenek, vagy csak megin előjön az embergyűlölet, vagy túl jó a kedvem, és kikiáltom a világnak, hogy gyerünk, el lehet rontani! Úgyis a dolgok elrontásához értünk a legjobban. Aztán a legjobb… ugye jön a téli szünet. Jön hát! Vele együtt jön a hülye világmegváltó hangulatom is, amiben az egész emberiséget meg akarom tisztítani az erkölcsi fertőtől, csak azt nem tudom miért. Az év 11 hónapjában inkább felrobbantanám a föld magját, de ebben az utolsó hónapban megtisztításon töröm a fejem. Igazából azóta utálom az emberiséget mióta először meg akartam tisztítani. Mikor is? Hmm valamikor 2005-ben volt az egész, amikor különböző vallási nézetekbeli átalakulásokon mentem át (:D). 2006-ra szinte már nem is emlékszem. Tudom, hogy egy hosszú ideig tartó “valami” kiszorított belőlem rengeteg olyan dolgot amik miatt már azt se tudtam ki vagyok. Aztán ezek a dolgok napról napra rohamos tempóban törtek a felszínre elindítva bennem az önmegvalósítás folyamatát. Szóval végül is még jól is jártam. 2006 decemberre valószínűleg mindenki emlékszik aki itt járt (akit érdekel szívesen megmutatom, de az Evocation blogon nem kap helyet post formájában). Szokásos… viszont az embergyűlölő “értekezésem” nagyon hangulatos lett. Na de mi volt 2007-ben? Nagyjából az előző év ellentéte. Sokkal több időm volt magammal foglalkozni (megnégyszereztem az alkotásaim számát), és rájöttem pár dologra magammal kapcsolatban. Szerintem kijelenthetem, hogy egész jól megismertem magam. Nah most aki furán néz, az nézzen már egy kicsit tükörbe, és tegye fel magának a kérdést: Mennyire ismerem önmagam? Az ilyenek, hogy mondanak valamit (pl. összeráncolod a homlokod nevetés közben, nevetés közben felemeled a fejed, kivillantod a felső fogsorod, és a fogszabályzótól olyan fejed van mint egy gyépésnek, vagy állandóan mondogatod, hogy micsoda, vagy úristen, vagy egyéb ilyesmi, de olyan hülye akcentussal, hogy kikészíted a körülötted levőket)… tehát ezek valamelyikét megemlítik neked, és te csak: Tényleg?? Nem is!! Nem lenne egyszerűbb elismerni? Megismerni önmagunkat? De… csak hát erre nem mindenkik képes. Na mindegy.

Idén valami nagyon felidegesített. Valahogy úgy tűnik, hogy a párkapcsolatok túlnyomó többségében már csak a szex a lényeg. Senkitől se hallok ilyet, hogy jajj de jót beszélgettünk, olyan jól eldumcsiztunk… max ilyet: De jót dugtunk (már elnézést…). Aztán egy ismerkedésben mi a téma első vagy második nap? Hogy szűz vagy-e, aztán hogy mikor feküdtél le utoljára valakivel. A szex csak a kifejlett párkapcsolat része, amit szerelemnek kell irányítani. Ha szerelem nincs, nincs normális szex. Alapból is nehezen tudok megszeretni valakit, viszont annál könnyebben tudok kiszeretni. Sőt minek ismerkedjek olyannal akiből csak azt érzem, hogy mekkora vesztes. (Ajánlom Mindenki Figyelmébe Csernus Imre legújabb könyvét. A nőknek segít egy kicsit tisztán látni, a férfiaknak pedig segít megérteni egy kicsit a nőt… akinek nem segít az egy tipikus kan ill. hím humanoid, akit csak az ösztön hajt.)

Legyen egyenlőre elég ennyi. Majd még később folytatom kis témaváltással. Azért mindenki gondolkozzon el, esetleg kommentelhettek is. Ha az anyámat szidjátok, tegyétek nyílvánosan.

Axiómák II.

2007. december 22

Sziasztok kedves látogatók. Közeleg a 2008, ez engem annyira lázba hoz, ez a 2007-es év ez egy szörnyűség volt, semmi sem jött össze, de már érzem a 2008-as hangulatot. Különben is, ez a 2008, mint szám annyira más, valahogy spirituális energiát érzek benne, amiből árad a tökéletesség. Igen.. 2008 egy nagyon szép év lesz, történni fog valami ami az egész életem a jó felé fogja terelni. 9 nap múlva van vége ennek az évnek, szóval épp ideje kifejteni a dolgokat. Amin mostanában sokat agyalok, az a Barátikörös kérdőívem. Nos, arra jutottam vele, hogy az emberek nem igazán ismernek engem, amiről részben én tehetek, de részben az ismerőseim. Nem szokásom önmagamról sokat beszélni, másoknak meg nem szokása rólam sokat kérdezni . Az imént említett kérdőívben négy kérdés szerepelt. Az első az volt, hogy mi a kedvenc előadóm. Nagyon sokan választották a Korn-t. Igen-igen, a kedvenc külföldi előadóm. WMD-t is sokan jelölték, ami pedig a kedvenc magyar metal zenekarom. Ákost is ikszelték páran, aki a kedvenc magyar “nem-metál” szövegíró/énekesem. No de az én kifejezett kedvencem nem más mint az Innersight. Innersight egy először zenekarként működő kis valami volt, de mára már csak a WMD egyik nagyra becsült tagja, Bori Sándor szóló cucmója. A zenéjében nem a szöveg a lényeg, hisz jó ideje instrumentális számai vannak, inkább az hoz lázba, amennyi érzelmet képes a zenéjébe vinni. Most már tudjátok.
Második kérdés az volt, hogy mi a kedvenc színem. Szinte csak fekete göncöket hordok, szóval szinte mindenki a feketét jelölte meg, node a kedvenc színem a kékes-zöld adott árnyalata.
Harmadszor a személyiségtípusomra kérdeztem rá. Erre azért több jó választ vártam, hisz ezt többet tapasztalhatja bárki. Ezt a kiszámíthatatlan stílust.
Utoljára arra kérdeztem rá, hogy mire vagyok a legbüszkébb. Mindenre büszke vagyok ami a felsorolásban volt, igen még a WoW-ban elért eredményeimre, még ha kockának is hisznek sokan, azért az se egy egyszerű dolog, még ha semmi értelme is, unalmas perceimben, amikor senki sincs körülöttem, és senkim sincs, nincs jobb dolgom, akkor ott élem tovább az életem átmenetileg.

Hát, hogy kiben van a hiba, arról mindenki hozza meg a saját véleményét… Egyik nap elkezdtem agyalni, hogy vajon mi a barátság mozgatóeleme. Itt a szűkebb baráti társaságban egyikünk se hasonlít túl sok mindenben, de mégis összetart minket az a bizonyos kreténkedési szint, amivel tudunk ugyanazon röhögni, és akár áthülyülni az egész napot. Összehoz pár emberrel a cigi (erről majd később) és néha még komoly dolgokról is lehet beszélgetni. Másokat összedob a “nő”, mint témakör, vagy a pia, vagy a kocsik, vagy a játékok, és még sorolhatnám. Ezek a keresztbe kasba ágazó közös tulajdonságok tartják össze ezt az egész barátságot. Kérdezősködtem természetesen másoknál is. Ami a legjobban tetszett, az Bigman válasza volt. Valami ilyesmi: “a kötelék ami még halálon túl is tart”. Tudjátok emberek, a barátság az egy olyan dolog, amire vigyázni kell, mert ha egyszer valami megtöri, akkor a másik büszkesége fogja a mi büszkeségünkkel együtt megakadályozni a békülés lehetőségét. Jönnek a folyamatos szitkozódások, mintha meg akarnánk győzni a másikat, hogy igenis mi vagyunk a nagyobbak, hajoljon meg előttünk. Egyszer fenn, egyszer lenn, majd újra fenn. Aztán az se jó ám, ha túlságosan figyelünk a barátságra, mert még a végén elnyomott helyzetbe kerülünk, és akkor megint csak az ellentétek születnek. Én most is csak azt mondom, hogy lazán kell felfogni az életet. Ha gond van, csak le kell ülni és megbeszélni diplomatikusan, és ez az élet minden területére igaz.

Amúgy az Axióma szó alapigazságot jelent. Remélem sokan elolvassák ezt is, bár kicsiit hosszú lett, de eltér az előző téma támadó hangnemétől.

Pusszantás mindenkinek

Axiómák III.

2008. március 24.

Nocsak, kis kihagyás után, de megint itt vagyok, még így is előbb mint pl. tavaly. Legutoljára arról írtam, hogy mennyire várom már 2008-at, mert számomra olyan misztikus ez a szám. Sokan mondták, hogy ugyan már, hülye vagy, ez is csak egy olyan év lesz mint az összes többi eddig, semmi változás nem lesz 2007-hez képest. Nos mindenki döntse el, hogy ebből mennyi igaz és mennyi nem, de nekem mindenképp új fejezet életemben 2008. A szilveszter jól sikerült, és ismét bebizonyosodott, hogy ahogyan kezdődik az új év, olyan lesz egész évben. Ergo egész évben röhögök, ami jól esik. Igaz… vannak hullámvölgyek, mikor annyira megtelik az embernek a feje, hogy már nem tud semmire gondolni, elmegy a kedve mindentől, és megbántja azokat is, akiket szeret. Nos ilyen is volt idén, de összevetve ebben az eltelt 3 hónapban többnyire happy voltam. Leszámítva a márciusi baromságokat.

Mai írásomban néhány fontos dolgot szeretnék megemlíteni. Kezdem azzal, hogy a legfontosabb dolog a világon a bizalom, amint azt mindenki tudja, de nem mindenki fogadja el. Nem csak azt kell elérni, hogy bennünk bízzanak, nekünk is bízni kell másokban. Persze ez nem mindig olyan könnyű mint amilyennek hangzik, elsősorban azért, mert különbözünk, mindenki máshogy értelmezheti a szó jelentését. Vannak olyan emberek is, mint például én, akik csak azokban bíznak, akikkel ez a bizalom kölcsönös. Ám a bizalomnak nem mindig vannak egyértelmű jelei, vagy pedig az egyértelműnek tűnő ellen-jelek csapnak be minket. Mindenkinek lehet rossz napja, sok ember nem szeret másoknak elmondani mindent, vagy csak egyszerűen olyan dolog, amiről tényleg nem beszélhet. Ha erről nem számol be, az emberben felébredhet egy kis kételkedés, hogy “csókolom, most akkor mi van?”. Vigyázni kell, emberek tartsuk nyitva a szemünket, és legyünk megértőek az ilyesféle dolgokkal szemben. Ha a másik oldalt nézzük, annyi elég, ha megmagyarázzuk, hogy miért nem beszélünk a dologról. Ismétlem, meg kell tanulni elfogadni mások hibáit, nem pedig a saját ízléseink szerint korrigáltatni azt, mert mindenkiben van hiba, és sokkal előbb érjük el a jót, ha elfogadjuk. Mint egy ördögi kör. (nem konkrét átélt példa az egész, fikció egy fiktív lehetőségről).

Vegyük a másik felét a dolognak. Nem tudhatjuk biztosra, hogy ha valaki mond valamit az igaz-e vagy nem. Sajnos ezt nehéz megállapítani, mert lehet, hogy olyanban bízzunk akiben nem szabadna, vagy olyanban nem bízunk akiben kéne. Aztán amikor valaki mond valamit, amit nem hiszünk el bizalom hiányában, lehet, hogy valaki ugyanezt fogja mondani később, akiben bízunk. Ez így homályos, szóval nézzünk egy gyakorlati példát. Valaki azt mondja, hogy nem tud találkozni, mert ilyen meg olyan dolga van. Nem hisszük el, mert full hülyén hangzik az egész, és balhé lesz a dologból. Később megtörténik ugyanez, de a másik illetőnek elhisszük. Hatalmas pofon az élettől, amikor rájövünk, hogy hoppá, lehet az előbbi illető is igazat mondott. Sajnos mindenkinek van lelkiismeret furdalása. Legkönnyebb, ha bocsánatot kérünk, hisz tévedtünk. Egy normális embernek be kell látnia hibáit, ha ezt nem teszi, akkor nem számítható normálisnak, és balhéból balhéba fog keveredni. Természetesen fennáll annak a lehetősége is, hogy nem hallgat meg minket az illető. Ez a másik szempont: Tudnunk kell megbocsátani egy bizonyos szintig. Amikor már sok sok hiba van, és a másik korrigálni sem akarja, akkor már haragudhatunk:).

Bonyolult dolog nincsen, csak olyan, amin az ember lusta gondolkozni/vagy meg se érti.

Egy jó tanács. Soha ne engedjük el az életünket, hogy saját útján haladjon, mert csak kibillenik. Inkább szorítsuk végig a markunkban az irányítást, a mi életünk, nekünk kell boldoggá tenni. Poén része: mások szemében mi leszünk a szemetek. /folyt. köv./