2008
12. 17.
15:39

Hosszú fárasztó hónapok után végre megjelent a Windows Live programcsomag legújabb változata a végleges Call, Mail, Messenger, Photo Gallery, Writer és Family Safety szoftverekkel, valamint a Movie Maker béta is helyet kapott.

Family Safety
Nos erről a programról semmit nem tudok nyilatkozni, mivel már az előző változattal is gondjaim voltak. Tulajdonképpen szükségem sincs rá, hisz nincs ki elől letiltani itthon az internetet. Minden rendszerindításnál át kellett állítani, hogy publikus legyen minden oldal, különben semmi netes tevékenységet nem engedett meg. Ha majd a gyerekeim elől el akarom rejteni a nem nekik való weboldalakat, akkor majd biztos hasznos lesz :P

Movie Maker Beta
Kiforratlan, de ötletes videószerkesztő. Összességében a Windowsba épített változatnál is kevesebbet tud ugyan, de van benne pár ötletes újítás, mint a bárhova elhelyezhető szöveg, valamint az Office 2007-ből jól megismert Ribbon interfész is jól mutat. Ami negatívum még, hogy kevés effekt és átmenet van beépítve. Ami a legrosszabb, hogy max 640*480-as felbontásba tudunk vele exportálni, de aki ennyivel is beéri, az bővítheti pluginekkel, hogy azonnal feltölthesse pl. YouTube-ra webböngésző nélkül.

moviemaker

Mail
Kicsit gyorsabb lett elődjénél, ezen kívül csak grafikai változásokat látok benne. A kis mappa ikonok eltűntek, helyette színes fióknév alatt csak fel vannak sorolva az opciók. Ezen kívül minden egy kicsivel szebb lett, ha valaki észlel még jelentős változást, kommenteljen :P Még ami új, hogy a küldés/fogadás gomb helyett Szinkronizáció van.

mail

Gallery
Az előző verzióval olyan gondjaim voltak, hogy videófájlokon kívül semmit nem volt képes megnyitni, arra hivatkozva, hogy kevés neki a rendszermemória, vagy leállt a működés ezért meg azért… hiába próbáltam a Microsoft Segítségét kérni a netes súgón keresztül, de nem oldotta meg a problémát. Az új változat a Mail-hoz hasonlóan gyorsabb lett, és stabilabbnak ís tűnik. Movie Maker-hez hasonlóan letölthetőek hozzá extrák, beépülő modulok. Alapvető képtuningoláshoz jól működik.

gallery

Writer
Az előző blogomhoz előszeretettel használtam a Writer-t, azonban a WordPress támogatás kicsit gyér volt benne. Most ez változott, jelen pillanatban is – sikeres – tesztként írok vele. Elméletileg tökéletesen működik a képfeltöltés FTP-n keresztül, a post bevezető részének elkülönítése. Több lehetőséget kaptunk a képek beillesztésére, átméretezésére és effekteket is alkalmazhatunk. Beilleszthetünk Teljes albumokat, vagy táblázatot, térképet, videót, tehát bármit ami egy blogra kellhet. :)

Map picture

Az előnézet mód tökéletes, és HTML módban is szerkeszthetjük postjaink, ami fontos is lehet néha. Blogunk böngésző nélküli szerkesztését megkönnyíti, hogy helyben adhatunk új kategóriákat a létezőekhez, megadhatjuk a megosztás dátumát, a helyi piszkozatokat közzétehetjük online piszkozattá, hogy otthonunkon kívül is szerkeszthessük tovább.

writer

Messenger
Biztosan nem én voltam az egyetlen, akinek felbukkant a 81000451-es hibakód. Az új csoport fuknció törlése után ugrott ez be, és reménytelennek tűnt a próbálkozás is, meg kellett várni a következő verziót. Nem hiszem, hogy sokan használták a 9-es Messenger bétáit, amik már 2007. december közepétől elérhetőek voltak folyamatosan. Nekik valószínűleg újak lesznek azok a jelentős változások, amik A szeptemberi illetve októberi verzióban kerültek bele a beszélgetőprogramba. Először is új ikonokat kapott, töröltek pár állapot opciót, így már csak az elérhető, az elfoglalt és a nincs a gépnél állapotok közül választhatunk. Tulajdonképpen felesleges is volt a többi. Az animált és az általunk használt szmájlik hangulata alapján változó profilképek is feldobhatják beszélgetéseinket. Az ablakok fejlécét átalakíthatjuk a beépített sablonokkal, de saját képeket is betehetünk akár, ha ahhoz van kedvünk. Ami ugyan lényegtelennek tűnhet, ám néha otthonos kis változás, hogy az ablakokban lévő profilképek átkerültek a bal oldalra. A grafikai változásokat mindenki nézze meg saját szemével.

messenger

Az új kiforrott verziókat már csak ajánlani tudom mindenkinek. Akinek megtetszett, vagy csak szeretné kipróbálni, megtalálható mindegyik a http://download.live.com oldalon, már magyarul is!

Tetszett? Jelezd felénk és/vagy oszd meg:

Kapcsolódó Google hirdetések:
blog comments powered by Disqus